Főoldal

Zárás

...Szóval ez lenne a helyzet. A Darren Criss Hungary több, mint egy év elteltével bezárja a kapuit. A döntésemnek több oka is van, amiket úgy érzem meg kell osztanom Veletek, hiszen ez így tisztességes. Ti időt szakítottatok rám és elolvastátok a híreket, megnéztétek a képeket és néha hozzászóltatok a témákhoz. Először is, mióta véget ért a Glee eléggé monoton lett minden a frissítések terén. Mindig ugyanaz a témájú képek, cikkek, interjúk. Ezt azt hiszem könnyebben elviselném, ha közben mi is kapnánk egy - egy szeletet Darren tehetségéből, de nem így van. Mielőtt azt hinnétek, nem örülök Darren sikereinek, ez nem így van. Amikor megtudtam, hogy a Hedwig egy álomszerep (sőt AZ álomszerep) számára, hihetetlenül boldog lettem. Mintha a bátyám karrierje indult volna be... 

Másodjára pedig azt hoznám fel, hogy bármennyire is igyekeztem egy közösséget kialakítani, mint látható, elbuktam benne. A magas látogatottság ellenére alig voltak olyanok, akik hozzászóltak volna a hírekhez, megnézték volna a galériába feltöltött képeket. Viszont ennek a pár embernek iszonyatosan nagy hálával tartozom. Nekik köszönhetően mondhatom el, hogy több, mint egy évig tartott életem ezen csodálatos időszaka. Nem tudom eléggé kifejezni a szeretetemet irántatok, amiért hittetek bennem és támogattatok. Miattatok már napok óta próbálom magamat lebeszélni a zárásról, de egyszerűen nem megy. Még egyszer már nem... 

Harmadjára azt szeretném elmondani, hogy amit ki lehet hozni egy rajongói oldalból (egy olyanból, aminek a témája iránt nincs érdeklődés itthon) én úgy érzem, megtettem. Szolgáltatótól függetlenül. Volt, hogy 4 - 5 órám ráment egy modul kialakítására és még több, egy cikk lefordítására, hogy minél pontosabb munkát adjak ki a kezeim közül, amit szeretni fogtok. Csak remélni tudom, hogy jól csináltam és úgy fogtok emlékezni rám, mint egy lányra, aki élt - halt Értetek. 

Az egy év alatt rengeteg embert ismerhettem és szerethettem meg (még jobban), akiket kiemelnék, bár nem tudok mindenkit felsorolni, akit szeretnék. Az első minnie lenne, a legelső ember a világon, aki tudott arról, hogy belevágok ebbe az oldalba és már az első perctől kezdve támogatott engem. Barát és példakép, aki a bajban mindig mellém állt. A második Niki, akivel most, hogy együtt szerkeszthetek, az egyik legnagyobb álmom vált valóra. Ő volt a második, aki értesült a lap készüléséről. Külön megköszönném még Darla barátságát is, aki az egyik legnagyobb támaszom lett az elmúlt idő alatt és Neki köszönhetően hónapokkal azután is élvezhettétek a híreket, hogy először felmerült bennem a zárás gondolata. Abigél és Viki, akik velem együtt zengtek ódákat Darrenről és már az első perctől kezdve a barátaimnak éreztem őket. Az utolsó ember, akit kiemelnék az aagi. Köszönöm, hogy itt voltál a hosszú hónapok alatt és fáradtságot nem ismerve írtad a hozzászólásokat, késő este vagy kora reggel. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy megismerhettelek és hálás vagyok, amiért a bajban segítséget ajánlottál. 

Még rengeteg ember van, akiket kiemelnék, de sajnos véges a soraim száma... Mindenki, aki kint látja az oldalát a barátok között képzelje ide a nevét. Inspiráltatok és támogattatok a tudtotok nélkül is. Mindenki, aki egyszer is felnézett az oldalra, képzelje ide a nevét. Nektek köszönhetem ezt az elmondhatatlanul fantasztikus egy évet. 

Végül pedig szeretnék Mindenkinek minden jót kívánni. A webes és igazi, kinti világban is. Találjátok meg a céljaitokat, küzdjetek érte és hozzatok ki belőle mindent, amit csak tudtok, végül pedig, ha azt érzitek, el kell engedni az álmaitok "kezét", tegyétek meg. A végtelenségig nem lehet húzni semmit sem. 

2015.05.14. 18:54, Nikrécia

Május 12: Rajongókkal a színház előtt

Tegnap ismét jelentek meg képek, ahogyan Darren képeket készít és aláírásokat osztogat a rajongóknak, akik rávárnak a színháznál. Ezúttal 43 kép jelent meg erről. 

   

2015.05.13. 23:03, Nikrécia

Welcome to Broadway party

Május 11 - én ünnepséget szerveztek, Welcome to Broadway party néven, ami többek között azt a célt szolgálta, hogy megünnepeljék Darren visszatérését a színház világába. 39 kép került fel erről a galériába, amiken jól látható, hogy többek között Jane Lynch, Indina Menzel és Darren bátyja is részt vett a rendezvényen. 

   

2015.05.13. 22:38, Nikrécia

Family Equality Council's 2015 Dinner At The Pier

Május 11 - én megrendezésre került a Family Equality Council's 2015 Dinner At The Pier nevezetű rendezvény, New York városán belül. Az eseményen mindenki nagy meglepetésére Darren is részt vett, sőt, fel is lépett.

   

Galéria linkek:  

Megjelenések > 2015 > Május 11: Family Equality Council's 2015 Dinner At The Pier 
Fellépések > 2015 > Május 11: Family Equality Council's 2015 Dinner At The Pier

2015.05.13. 21:53, Nikrécia

Broadway.Com Audience Choice Awards

2000 - től kezdve minden egyes évben a Broadway.com megkéri az olvasóit, hogy válogasság össze a kedvenceiket az évadból az éves Broadway.Com Audience Choice Awards - hoz. Már ki is került a lista, hogy kik azok, akik a szavazatok nagyrészét birtokolják. Május 19 - én pedig egy privát koktélozós eseményként le is bonyolítják a ceremóniát. 

Darren a kedvenc helyettesnek járó díjat zsebelte be a Hedwig and the Angry Inch főszerepével. Az előadás csak ezt az egy helyezést tudhatja magának. 

A nyertesek között pedig még olyan hírességek szerepelnek, mint Vanessa Hudgens, Emma Stone, Rupert Grint és Darren volt kollégái: Matthew Morrison  és Kristin Chenoweth.

2015.05.13. 20:30, Nikrécia
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


**A legújabb magyarországi mémes oldal. Ismerd meg most!Oszd, lájkold!** Nevess, szórakozz, kattints ide! Ne unatkozz!*    *****    Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok