Főoldal

Zárás

...Szóval ez lenne a helyzet. A Darren Criss Hungary több, mint egy év elteltével bezárja a kapuit. A döntésemnek több oka is van, amiket úgy érzem meg kell osztanom Veletek, hiszen ez így tisztességes. Ti időt szakítottatok rám és elolvastátok a híreket, megnéztétek a képeket és néha hozzászóltatok a témákhoz. Először is, mióta véget ért a Glee eléggé monoton lett minden a frissítések terén. Mindig ugyanaz a témájú képek, cikkek, interjúk. Ezt azt hiszem könnyebben elviselném, ha közben mi is kapnánk egy - egy szeletet Darren tehetségéből, de nem így van. Mielőtt azt hinnétek, nem örülök Darren sikereinek, ez nem így van. Amikor megtudtam, hogy a Hedwig egy álomszerep (sőt AZ álomszerep) számára, hihetetlenül boldog lettem. Mintha a bátyám karrierje indult volna be... 

Másodjára pedig azt hoznám fel, hogy bármennyire is igyekeztem egy közösséget kialakítani, mint látható, elbuktam benne. A magas látogatottság ellenére alig voltak olyanok, akik hozzászóltak volna a hírekhez, megnézték volna a galériába feltöltött képeket. Viszont ennek a pár embernek iszonyatosan nagy hálával tartozom. Nekik köszönhetően mondhatom el, hogy több, mint egy évig tartott életem ezen csodálatos időszaka. Nem tudom eléggé kifejezni a szeretetemet irántatok, amiért hittetek bennem és támogattatok. Miattatok már napok óta próbálom magamat lebeszélni a zárásról, de egyszerűen nem megy. Még egyszer már nem... 

Harmadjára azt szeretném elmondani, hogy amit ki lehet hozni egy rajongói oldalból (egy olyanból, aminek a témája iránt nincs érdeklődés itthon) én úgy érzem, megtettem. Szolgáltatótól függetlenül. Volt, hogy 4 - 5 órám ráment egy modul kialakítására és még több, egy cikk lefordítására, hogy minél pontosabb munkát adjak ki a kezeim közül, amit szeretni fogtok. Csak remélni tudom, hogy jól csináltam és úgy fogtok emlékezni rám, mint egy lányra, aki élt - halt Értetek. 

Az egy év alatt rengeteg embert ismerhettem és szerethettem meg (még jobban), akiket kiemelnék, bár nem tudok mindenkit felsorolni, akit szeretnék. Az első minnie lenne, a legelső ember a világon, aki tudott arról, hogy belevágok ebbe az oldalba és már az első perctől kezdve támogatott engem. Barát és példakép, aki a bajban mindig mellém állt. A második Niki, akivel most, hogy együtt szerkeszthetek, az egyik legnagyobb álmom vált valóra. Ő volt a második, aki értesült a lap készüléséről. Külön megköszönném még Darla barátságát is, aki az egyik legnagyobb támaszom lett az elmúlt idő alatt és Neki köszönhetően hónapokkal azután is élvezhettétek a híreket, hogy először felmerült bennem a zárás gondolata. Abigél és Viki, akik velem együtt zengtek ódákat Darrenről és már az első perctől kezdve a barátaimnak éreztem őket. Az utolsó ember, akit kiemelnék az aagi. Köszönöm, hogy itt voltál a hosszú hónapok alatt és fáradtságot nem ismerve írtad a hozzászólásokat, késő este vagy kora reggel. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy megismerhettelek és hálás vagyok, amiért a bajban segítséget ajánlottál. 

Még rengeteg ember van, akiket kiemelnék, de sajnos véges a soraim száma... Mindenki, aki kint látja az oldalát a barátok között képzelje ide a nevét. Inspiráltatok és támogattatok a tudtotok nélkül is. Mindenki, aki egyszer is felnézett az oldalra, képzelje ide a nevét. Nektek köszönhetem ezt az elmondhatatlanul fantasztikus egy évet. 

Végül pedig szeretnék Mindenkinek minden jót kívánni. A webes és igazi, kinti világban is. Találjátok meg a céljaitokat, küzdjetek érte és hozzatok ki belőle mindent, amit csak tudtok, végül pedig, ha azt érzitek, el kell engedni az álmaitok "kezét", tegyétek meg. A végtelenségig nem lehet húzni semmit sem. 

2015.05.14. 18:54, Nikrécia Vissza a bloghoz
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.05.14. 21:47
Arwen

Ó Nikrécia :( Olyan váratlanul ért ez az egész, hogy csak kapkodom a fejem. Annyira sajnálom, hogy így döntöttél. Mindig csodáltam a kitartásod és a lelkesedésed, neked köszönhetően ismertem és szerettem meg jobban Darrent, a Gleetől elvonatkoztatva láthattam egy másik, közelebbi oldalát. Remélem egyszer megváltozik a helyzet és visszatérsz az oldalra! Addig is biztos vagyok benne, hogy a Demis és a grafikás oldalon is ilyen szuper leszel, ritka az ilyen tehetséges és kitartó szerkesztő mint te vagy! 

A vizsgáidhoz pedig sok sikert!!

Idézet
2015.05.14. 21:03
aagi

Drága Nikrécia!

Végtelenül szomorú vagyok, hogy így határoztál, de megértem döntésedet. Boldog voltam, hogy itt lehettem és megoszthattam Darren iránti szeretetemet valakivel. Most ebben magamra maradok.  :( Köszönöm Neked ezt a pár hónapot és a rengeteg munkát, amit az oldalba fektettél. Különösen köszönöm a sok fordítást. 

Kívánok Neked minden jót és sok boldogságot! ♥

Hiányozni fogsz!

Ági

Idézet
2015.05.14. 20:51
Lily

Drága Nikrécia, szeretném sokadszorra és most utoljára megköszönni a rengeteg munkádat, amit értünk tettél! Lehet, hogy úgy érezted felesleges csinálnod az egészet, mert úgy sincs kinek csinálnod, de ez nem így volt - sokan voltunk, akik nap mint nap feljártunk ide és hálásak voltunk azért, amit értünk tettél. :)

Bár én igen ritkán kommenteltem ide (a kolesz a DCH és közém állt sajnos), de amikor csak tehettem, felnéztem ide. Már egy jó ideje követem Darren munkásságát és nagyon megszerettem őt, és nem tudom elmondani, mennyire örülök, hogy rátaláltam az oldalra még tavaly. A munkád nagyon sokat jelentett nekem és jó volt látni, hogy nem egyedül rajongok ezért a tehetséges (de kétségkívül bolond) emberért. :)

Nagyon szomorú vagyok azóta, hogy megtudtam, a zárást tervezed (ja igen, mellesleg én követlek és írtam tegnap Twitteren - eddig még nem volt alkalmam szólni, úgyhogy most megtettem :D), és őszintén szólva nem tudom, mihez fogok kezdeni a DCH nélkül. Ez most furán hangozhat, de ez nekem olyan törzshelyemmé vált, mint másnak pl. a Facebook. Persze kénytelen leszek beletörődni a helyzetbe, és megértem az indokaidat is, amiért így döntöttél. Nagyon rossz, hogy csak ilyen távolról élvezhetjük Darren tehetségét, és mivel most színházba vonult, még azt a kis keveset is megvonták tőlünk, európai rajongóktól, amit eddig kaptunk belőle. De azért remélem még fogunk róla hallani többet és végre-valahára kiadja a második albumát, amit egy örökkévalóság óta ígérget! 

Na, de mielőtt kisregényt írnék (amit amúgy már megtettem); mégegyszer köszönök mindent, a rengeteg hírt, modult, mindent. Tudd, hogy nem dolgoztál hiába, mert én (és még gondolom rajtam kívül jópáran) nagyon hálás vagyok mindenért. Sok sikert kívánok a többi oldaladhoz és persze a magánéletedben is, remélem Anyukád is jobban van már. Kívánom, hogy sikerüljön minden az életedben, amit elterveztél!

:) (és bocsi a fenti katyvaszért)

Lily

U.i. ez az utolsó gif azért övön aluli volt. *bőg*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.