Walk / Run To End Epilepsy

Egyre több az epilepsziás betegek száma a világon és még mindig nem kapott elég hangsúlyt a betegség meggyógyítása, ugyanis a gyógyszer nem mindig használ. Éppen ezért létrejött a Walk / Run To End Epilepsy nevezetű mozgalom, ami minden évben megrendezésre kerül. A cél, hogy minél több ember gyalogoljon, illetve fusson le öt kilométert, vagy sétáljon egy mérföldnyit, ezzel is felhívva a figyelmet az epilepsziás betegekre. 

Darren 2013 - ban személyesen is részt vett a mozgalomban, sőt, az egyik futót támogatta is, ám 2014 - ben nem sikerült megjelennie az eseményen, de ugyanúgy lelkes támogatója maradt, valamint a mozgalom hivatalos plakátján is láthattuk őt, ahol az alábbi sorokat idézték tőle: 

Csatlakozz hozzám a harcba, hogy véget vessünk az epilepsziának. 

Nem Darren az egyetlen támogatója a szervezetnek. 2013 - ban Mayim Bialik, Josh Duhamel, Josh Hutcherson, Carrie Ann Inaba, Lisa Rinna és Alexa Vega is szurkolt a résztvevőknek, 2014 - ben pedig Jane Lynch és Josh Jutcherson volt a mozgalom arca Darren mellett. 

A tavalyi évben adakozni is lehetett, hogy minél hamarabb kifejlesszék a megfelelő gyógyszert a betegek számára és egy szerencsés jótevő, valamint annak két barátja Darren - nel tölthetett egy napot Los Angeles - ben. 

 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!