A szerkesztő

Rólam

1995. június 13 - án születtem, Budapesten. A szerkesztői nevem Nikrécia, de a való életben senki sem hív így (sajnos, pedig nagyon menő), inkább Nikinek vagy a vezetéknevemen szólítanak - esetleg becézik azt - , mert szerintük az aranyos. Van egy bátyám és egy húgom, és szintén a családomhoz sorolnám a két macskámat, amik a húgommal majdnem egyidősek. Jelenleg végzős vagyok, drámát és más tantárgyakat tanulok egy vidéki gimnáziumban. Terveim között szerepel, hogy elvégzem a magyar szakot, de szívesen eljárnék egy webdesigner tanfolyamra is, mert érdekel. Az angol nyelvet tanulom, lassan tizenkét éve, ezzel szemben a franciát csak négy éve és az alapoknál sikerült leragadnom. Az angolra már eléggé ráált az agyam és nehezemre esik más nyelv alapjait tanulmányozni... 

Én és a G-Portál

Először 2007 - ben kezdtem el weboldalakat szerkeszteni, a legjobb barátnőmmel. Ő már régebb óta űzte az ilyen netes dolgokat, én csak akkor kezdtem el kísérletezni. Volt egy közös oldalunk, oké, több is. Kettőre emlékszem, elképzelhető, hogy volt több is. Az egyik Disney sztárokkal foglalkozott, míg a másik az akkor nagy sikereknek örvendő Alkonyat című filmmel és annak folytatásaival. Egyik sem volt valami sikeres, D. mindig a kinézeteken dolgozott szinte én pedig bevállaltam a tartalmat, ami eléggé selejtes lehetett, hiszen, mint említettem, kezdő voltam és akkor még nem tudtam, mennyire fontos a jó tartalom. Majd D. és én különváltunk, legalábbis az interneten, de továbbra is követtük egymást és ott segítettünk a másiknak, ahol kellett. 

Őszintén szólva, nem igazán szívesen beszélem el az egész netes életemet, nem is tudnám, hiszen hét év az rengeteg idő... Legyen elég annyi, hogy mindig megpróbáltam más szolgáltatóknál weboldalt létrehozni, végül mégis itt kötöttem ki. Egyrészt a közösség, ami mindig viszont lát engem, már nagyon a szívemhez nőtt (itt például rájuk gondolok, többek között: minnie, Marion, Emma és katie, valakit / valakiket biztosan kihagytam, amiért bocsánatot kérek, de egyszerűen rémes a memóriám). 
Egy valamit "bánok" a netes életemmel kapcsolatban: mindig 'fiús' oldalakat nyitottam meg, még sosem szerkesztettem lányról / nőről weboldalt. Ha kicsit több szabadidőm lesz valamikor, akkor ezen szeretnék majd változtatni, mert vannak ám olyan színésznők / énekesnők, akikért szintén odavagyok. Majd nyáron kiderül, hogy lesz - e valami ebből az elvetemült ötletemből. :) 

Külsőre 

Eredetileg barna színű, egyenes és félhosszú hajam van, egy hónapja viszont befestettem vörösre, a célom a rezes árnyalat elérése. Szemüveges vagyok és hamarosan fogszabályzóm is lesz (bár hátul ferdék a fogaim, de nagyon zavarnak). Lúdtalpas is vagyok, tehát elég csámpásan megyek, amihez az ismerőseim kezdenek hozzászokni, én kevésbé. Mindig tele vagyok sérülésekkel (lássátok milyen ügyetlen vagyok: egyszer olvasás közben rámborult a felforrósott olvasólámpám, azóta is látszódik a heg a jobb csuklómnál). 

Belsőre 

Eléggé zárkózott természetű vagyok, nehezen lehet rávenni, hogy szóba álljak idegenekkel. Viszont, ha ez megtörténik, nagyon közvetlenül kezdek el viselkedni, sokszor úgy beszélgetek el idegenekkel, mintha régi ismerősök lennénk. Ja, igen, eléggé kettős természetű vagyok. Szeretek beszélni, de utálom a semmitmondó beszélgetéseket. Félek az emberektől és attól, hogy félreismernek és elítélnek. Szeretek olvasni, én általában nem filmbeli karakterekbe szeretek bele, hanem olyan regényhősökbe, mint például Mr Rochester (Jane Eyre) vagy Mr Darcy (Büszkeség és Balítélet). A valóéletben egyébként hamar leszek szerelmes és nagyon hűséges típus vagyok. Könnyen haragszom meg, de ugyanilyen könnyen felejtem el az emberek hibáit. Szeretek segíteni másoknak, illetve türelmes vagyok másokkal szemben, csak azt nem bírom elviselni, ha más nem teszi meg a kezdő lépést, hogy betudja fogadni a segítséget. 

Kedvencek 

Énekesnő: Demi Lovato, Gabirelle Apline, Lea Michele, Taylor Momsen (TPR) 
Énekes: Ed Sheeran, James Arthur, Darren Criss 
Színésznő: Emma Watson, Nina Dobrev, Lea Michele, Alexis Bledel 
Színész: Alexander Skarsgard, Ian Somerhalder, Darren Criss, Chace Crawford 
Könyv: Elfújta a szél, Büszkeség és balítélet 
Album: Lea Michele - Louder 
Videóklip: 100 Monkeys - Ugly Girl 
Együttes: The Pretty Reckless, The Vamps, 100 Monkeys 
Szám: Passenger - Let Her Go, Ed Sheeran - Give Me Love 
Sorozat: Glee, Agymenők, Odaát, Downton Abbey, Trónok harca és Reign
Film: A zene tovább szól, Most jó, Ne engedj el, Tökéletes hang, Girl Most Likely 

 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.