Miért pont Darren

Még 2013 - ban ajánlotta egy ismerősöm figyelmembe a Glee - Sztárok leszünk! című sorozatot, azonban rengeteg aktuális tévés műsort nézek (ha jól számolom, akkor húsznál is többet), ezért csak 2014 őszén jutottam el odáig, hogy ledaráljam az addigi részeket. A teljes ősziszünetem ráment, hogy a négy teljes évadot végignézzem, de nem érdekelt, egyszerűen a rabjává váltam. 

Olyan világot mutattak meg, ami az addigi sorozatokkal ellentétben állt. Nem voltak tökéletesek a karakterek, sebezhetőek és hibásak voltak, mégis az első perctől kezdve hibátlanná váltak számomra. A Glee olyan sorozat, amit nem nézni kell, hanem érezni. Onnantól kezdve, hogy bejött a képbe Darren karaktere, Blaine Anderson, még jobban megszerettem, ha ez lehetséges és minden módon szurkoltam, hogy Kurt és Blaine egy párt alkosson. 

Már a sorozat nézése közben gondolkodtam azon, hogy talán Darren lesz az ideális téma, hogy visszatérjek a honlapszerkesztéshez - hiszen ekkor már körülbelül fél éve nem voltam aktív szerkesztő -, de rettenetesen féltem, hogy csak fellángolás. 

Végül úgy döntöttem, a lehető legtöbb dolgot megtudom Darren - ről, ezzel eldöntve, hogy képes lennék - e egy stabil, állandó rajongói oldalt vezetni róla. Tumblr oldalakat néztem, ahol idézetek voltak összegyűjtve, YouTube videókat hallgattam és tanulmányoztam, ledaráltam az összes olyan munkáját, amit megtalálhattam az interneten (pl.: Eastwick, Girl Most Likely) és végül úgy határoztam, néhány hét elteltével, hogy ez nem egy szalmaláng, imádom ezt az embert. 

Hiába kerültem elég közel a személyiségéhez, a döntő érv végülis az lehetett szerintem, hogy nem volt róla aktív magyar rajongói oldal és hazánkban alig ismerik a nevét. Egyszerűen a mai napig sírni tudnék, hogy valaki nem hallott még erről a bolond, csupaszív emberről. 

Hónapokon keresztül (decembertől március végéig) dolgoztam azon, hogy olyan tartalommal és külsővel fogadjam az erre tévedő látogatókat, amire büszke lehetek és a mai napig ez a célom. Egy olyan oldalt szeretnék létrehozni, ami méltó Darren - hez.

 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre