Darren Criss - nek bolondos humorérzéke van, amit mindig bevet, ha nem vigyázol. Miután sikerült elcsípned telefonon, azt csipogja bele a kagylóba: "Elkaptad Darrent.", majd "Várj, ez úgy hangzott, mintha szeződésed lenne arról, hogy elkapsz valamilyen gonosz betegséget, ugye?" Nehéz dolog olyan embernek érvelni, aki ennyire előre megfogalmazza a dolgokat, mint Criss. Színész, énekes, dalszövegíró, zenszerző és sok ideje futó tévés sztár, valamint alkalomadtán színházban is játszik. (Tempe Nakiska interjúja) 

Tempe Nakiska: Minek köszönhető a zenés színház iránti szereteted? 
Darren Criss: Örülök annak, hogy megkérdezted. Sok ember azt hiszi, nagy zenés színházas múlttal rendelkezem. De csak egy zenész vagyok, aki ezzel kezdte. Az első dolog, amit a színészkedés előtt elkezdtem, az a hegedűn való játszás volt. Mindig élveztem a zenés színházat, a szüleimnek számos Broadway albumuk volt és mindig az volt a célom, hogy színész vagy énekes legyek, eltérő utakon. Sosem terveztem zenés színházba. Ez egy váratlan ajándék. 

TN: Mivel foglalkoznak a szüleid? 
DC: Apukám befektetési bankár, mindketten más emberek pénzével foglalkoznak. Mindig azzal viccelődöm, hogy a gyerekeim orvosok lesznek. Anyukám egyfajta könyvelő. Tudod, népi bank! Támogatják a művészeteket. 

TN: Hol szeretnél majd letelepedni? 
DC: Egyértelműen szerettem volna saját teret létrehozni. Ha a szüleim olyanokat tettek volna, amiket én most, nem tudom, hogy el lennék - e ragadtatva tőlük. Nem Los Angeles - ben, vagy New York - ban nőttem fel, ahol a színjátszás normális. Ez nálam sokkal több volt egy hobbinál, éppen ezért szerettem. Mindig próbáltam eltérni a többiektől, jó vagy rossz értelemben. Volt is néhány megállapítás, hogy az emberek tőlem sose várják el, hogy mit tegyek. 

TN: Ez nyomással járt? 
DC: Ez az én személyes kihívásom volt. A nyomásom a természetes nyomás miatt fokozódott, ami sokkal láthatóbb rajtad. Áldott voltam, amiért volt egy műsorom, amit sokan támogattak, ami elég teret hagyott a többi projektemnek. A Glee valamennyire olyan, mint egy személyes mantra, egy olyan műsort csináltam, amit mindig is szerettem volna. 

TN: Milyen tapasztalatok alakítottak téged? 
DC: A tény, hogy interjúkat adok magazinok számára! Nagyon objektív a kapcsolatom magammal, a sráccal, akivel fel kellett nőnöm, akit Darren - ként ismerek, nagyon egészséges, normális háttérből jött és hirtelen irányt változtatott bele ebbe a vad világba, ahol minden csillogó és tündöklő. Nagyon megható, ha bárki is méltányolja a munkádat. 

TN: Két mód van rá! Hogy maradtál még mindig két lábbal a földön? 
DC: Csak néhány éve élek Hollywood - ban és tudom, ez is sokat számít. Ez rendben van! Az olyan srácoknak, mint Al Pacino, valaki úgy ismeri őket, mint 'Al Pacino', még abból az időkből, amikor még senki sem ismerte 'Al Pacino' - t, én teljesen megértem, hogy ez a génjeitek része. 

TN: Tudom, ez egy nehéz kérdés, de eltekintve a színház iránti szeretetedtől, milyen zenéket hallgatsz? 
DC: Elviszlek egy turnéra a rádióm segítségével. Mindenfélét hallgatok, Broadway, alternatív rock -  a bátyám egy bandában játszik, szóval őt is elég gyakran hallgatom. Lapokon meg van a Top 40, aztán a kedvelt Count Baise és jazz. Hatalmas amerikai énekeskönyv rajongó vagyok! Ez egy csinos kis batyu! 

TN: Nagyon könnyű elakadni egy jelenetnél vagy egy műfajnál, igaz? 
DC: Igen és számomra az sem könnyű, hogy ilyen szűk életmódú az életem. Az emberek megveszik azokat a dolgokat is, amiknek semmi közük sincs a zenéhez. Ez egy nagyon amerikai közhelyes dolog, de olyan, mintha valaki azt mondaná: "Minden zenei stílust imádok, kivéve a countryt". Aztán megkérdeznéd tőlük, hogy melyik country dalokat nem szeretik és akkor egy country dal címét sem tudják megemlíteni. Inkább arról van itt szó, hogy mit gondolnak a country stílus képviselőiről. Olyan, mintha azt mondanád, nem szereted a szendvicset, pedig annyi féle van! Azt hiszem, minden kreatív üzletben van valami szépség.

TN: Énekes dalszerzőként is dolgozol, ugye? 
DC: Igen, de csak magamnak és a barátaimnak. Pár éve dolgozom egy albumon, de nehéz összeegyeztetni ezt a féle alkotást a színészettel. 

TN: Játszottál élőben mostanában? 
DC: Ó, igen! Egész idő alatt! Akkor játszok, amikor csak tudok, van, hogy Los Angeles és New York között tartok egy kis koncertet. Jó lesz végre, ha meglephetem a rajongóimat, akik egész idő alatt támogattak engem és velük együtt szórakozhatok. 

TN: Van valamilyen rossz tulajdonságod?
DC: Én mindig törekszem arra, hogy elkerüljem az ilyeneket, még akkor is, ha mikrofon lóg az arcomba. Nem vagyok dühös ember, de nem vagyok boldog, ha felfordulás van a környezetemben. Biztos, hogy idegesítem az embereket, de élvezem a véletlen találkozásokat idegen emberekkel és nehéz, hogy őriznem kell néha azt, amit a legszívesebben elengednék. 

TN: Kire nézel fel? 
DC: Sammy Davis, a multi - hangszeres, komédiás, minden tekintetben sok oldalú tehetségre. Emberekre, akik sokat olvasnak, jól beszélnek és bájosak. Emberekre, akik megtanulták, hogyan kell használni a humort, hogy szellemi üzeneteket továbbítson. Sammy ugyanezt csinálja. 

TN: Mi a célod? 
DC: Ez nem igazán rajtam múlik. A színészek és előadók zsoldosok. De célom az, hogy minél több projektet és médiumot elvégezzek, amit csak lehet, azok közül, amik érdekelnek.