Kizárólag az Indie Magazine számára ült le Criss velünk és még többet tudtunk meg arról, hogy a 'Human' című számának dalszövegénél miért is kell felállni és a közönség figyelmét kérni. 

A sorozat rajongói - ismertebb nevükön 'Gleeks' - lenyűgözően fanatikusak és elkötelezettek. Elég egyszer rákeresni Darren Criss nevére a Tumblr vagy Instagram oldalon és máris rengeteg szórakoztató rajongói oldalt találhatunk (a kedvenc URL címek között van az adorkabledarrencriss.tumblr.com, darrenistotallyawesome.tumblr.com, és evrydayiscrissmaswithdarren.tumblr.com). A közösségi média szerepe már akkor csillagászati növekedést mutatott, amikor először került fel a Youtube - ra 'A Very Potter Musical', a fertőző mennyország, és a 'Glee' dalok meghallgatása videókon keresztül a MySpace oldalán, ezek mind segítik a sorozat kreátorait. Criss az első, aki elismeri, hogy van egy polarizált kapcsolat a közösségi média és a magánélet között, a mai igényekre és tartalomra éhes világban. Milyen érzés egy ilyen intenzív popkultúra imádatának közepén lenni, hogy több, mint 1,5 millió ember dekódolja minden Tweet - edet? 

De még mielőtt a pletykaoldalak elkezdték volna találgatni Criss szexualitását és hollétét, ő már belecsöppent az internetes sztárságba, méghozzá figyelmeztetés nélkül. Az internetes reflektorfénybe való belépése akkor kezdődött, amikor csatlakozott a sikeres StarKid Team (a Michigani Egyetem színház csoportja alapította meg) által megtervezett 'A Very Potter Musical' előadáshoz, amelyben 2009 nyarán szerepelt Criss. 

A dalok, melyeknek írásában ő is kivette a részét (melyek ma már 10 millió hallgatót is meghaladták), Criss megírta a teljes zenei listáját 'A Very Potter Sequel' - nek, 2010 - ben. Az első saját gyártású kislemeze, 'Human' címmel ugyanebben az évben került a boltok polcaira, csak néhány hónappal azelőtt, hogy szerepet kapott volna a 'Glee' című sorozatban. 

Nem is olyan rossz, tekintve, hogy mindez a 'Glee' előtt történt. A díjnyertes heti sorozat egy egyenes jelenség és kultúrális bravúr, Criss karakterével, a homoszexuális Blaine Anderson jelenlétével, mivel különösen szigorú irányítással reformálja a pop kultúrát. Nyitott szemek és ajtók az LMBT közösség számára az elmúlt három év alatt, Ellen DeGeneres Criss játékát így üdvözölte: "nagyon magabiztos meleg tinédzser, amit nem lehet a tévében sokszor látni". 

Kezdetben visszatérő karakterként a stábban, de gyorsan szerves részévé vált a sorozatnak a San Francisco - i őshonos. Criss első előadása a műsorban (Katy Perry - Teenage Dream feldolgozása) aranylemezzé vált az államokban és első helyezettes volt az iTunes listáján. Szintén hatalmas szenzáció, hogy Criss rövid időn belül az alábbi magazinok címlapjaira került: Billboard, Entertainment Weekly, Vanity Fair és a melegek Bibliája, az Out (megjegyzésként: Criss heteroszexuális). 

"Olyan, mint, Istenem, boldog Superbowling - ot srácok!" - mondja Darren Criss egy tettetett  Valley Girl akcentussal, utánozva egy tizenéves lány testbeszédét. Az egész Indie fotózás alatt világossá válik, hogy a 'Glee' sztárja sosem hagyja abba a pörgést és mindig tud szarkasztikus viccekkel dobálózni bármilyen szögből. Egy pontnál még egy Shakespeare szonettet is elszaval nekünk jambikus pentameterrel, mint egy végszóra. Gyorsan be kellett látnunk, hogy Criss egyedülálló. De a napszak másik részében megláthattunk egy másik embert is a személyében. Ez egy ritka szikra, ami arra késztette a 28 éves színészt, hogy rengeteg mindent kipróbáljon - kezdve attól, hogy átvette Daniel Radcliffe szerepét a Broadway előadásban, melynek címe 'How To Be Succed In Business Without Really Trying', azzal folytatva, hogy teljesen szembenáll ezzel a 'Girl Most Likely' című kasszasikerű filmben nyújtott játéka, Kirstin Wiig oldalán. 

A Superbowl vasárnapja van és mi messze ragadtunk a Hollywood Hills - től, bizonyos értelemben a magány és a béke vesz minket körbe. A villánk falain belül vagyunk, ugyanakkor üvöltve nevetünk. 

Olvastam valahol, hogy jártas vagy néhány nyelvben. 
Tudom néhánynak az alapját, de biztosan nem beszélem őket. Imádom a nyelveket. Azt hiszem ez abból fakad, hogy imádom a zenét és a zeneelméletet és azt is, ahogyan a hangok működnek. Mindig volt egy jen tónusom, mert utánoztam. Szeretek dolgokat utánozni. Színészként, nem lehetsz az a személy, akit alakítasz, különben a végeredmény utánzás lesz. Ez a rómaiak törvénye. Tudod, a rómaiak mindenki más ötletét gyúrták össze sajáttá. És ettől lettek kifejezetten rómaiak. 

Mikor lettél először a zenébe szerelmes? 
Öt évesen kezdtem hegedűlni, ami érdekesnek számít, mert nem tudom mi késztetett rá. Nem volt "A-ha" pillanat, miközben láttam egy hegedűst és onnantól kezdve a hegedű megszállottja lettem volna. Csak arra emlékszem, hogy egyszer annyit mondtam anyukámnak, hogy játszani akarok. És körülbelül 15 éve abbahagytam a játszást. Azt hiszem a hegedű volt az alapja mindennek, amit csináltam, mert figyelmes vagyok a részletekre és a pontosságra, és viszonylag keveset hibázok. Sok tudományhoz adott képzési alapot. Ismét, ez adott nekem egy bizonyos rajongást a harmónikához, a hangmagassághoz, és a hangi dinamika végrehajtásához, hogy visszautaljak arra, miért szeretem a nyelveket és a színészetet. Minden jelenet a munkámban, beszélgetés egy zenei funkciót jelképez. Elég sok színész, különösen humoristák, nagyjából jól ismerik a zenét. Megértik a ritmust és a beszédmódot. Azt hiszem Bill Clinton egy nagyszerű példa erre; nem világhírű szaxofonos, de remek érzéke van a jazz zenéhez és az időzítéshez. A bravúr, mikor beszél és megértjük a vidék dolgait. Ez egy nagyszerű példa arra, hogyan is kell a zene iránti szeretemet összekapcsolni a színészettel. Az emberek mindig megkérdezik tőlem - melyiket szereted jobban? Mindkettőt. Egy és ugyanaz a kettő. 

Nagyon jó karrierbe csöppentél bele, vegyük figyelembe. 
Abszolút. [A Glee - nél...] Mi mind zsoldosok vagyunk és a tény, hogy mindkét munkát egyszerre csinálom, ez egy nagyon jó dolog. 

Szerintem a 'Glee' érdekes, abban az értelemben, hogy segített a fiatalabb generációnak megszeretni a színházat. Az én középiskolámban a színház nem számított menőnek. 
Nagyon szerencsés voltam. Nagyon király középiskolában nőttem fel. (...) Eléggé fájdalmasan pozitív srác voltam, sok pusztítással belül. De a középiskolában nehezemre esett bármilyen jellegű észrevétele a tipikus középiskolákat bemutató tévének, filmnek vagy népszerű médiának. Tudod, a régi sztereotípiák a zsokék, a kockák és a színház megszállottakkal szemben. Soha nem találkoztam kategorikus társadalmi hierarchiával. Lehet, hogy csak az emberek fejében létezett - azt hiszem, igazából az emberek látták az ezekről szóló filmeket, projekteket és átültették a saját életükbe.
Nekem személy szerint, mindenhol volt helyem - színház, sport, diákönkormányzat. Úgy éreztem mindenki barátja vagyok. Szó sincs arról, hogy népszerű diák lettem volna, egyszerűen csak mindenkivel szórakoztam. Talán az én hibám, hogy mindenkit és mindent érdekesnek találok. 

Nem egy rossz probléma. 
Nos, az lehet, amikor azt hiszed valaki igazán nagyszerű, aztán rádöbbensz, hogy igazából őrült! (nevet) Nagyon nyitott személy vagyok, de manapság már csak szelektíven nyitott. Van egy kis köze ahhoz - nem feltétlenül a munkához, hogy nyilvános lett az életem - hanem, hogy öregebb lettem. Jobban szelektálsz, függetlenül attól, hogy a munkád a nyilvánosság számára készül - e, vagy nem. Mi mindannyian a saját magunk kis közéleti figuráink vagyunk. Ez egy közhely, de azért mert ahogyan a közösségi média működik, mindannyiónk élete nyilvános lett manapság. Több barátunk van - valódi vagy sem, mint bármelyik generációnak korábban. 

A jóöreg közösségi média vita. 
Az én kis szabályom az, ha minden emberi lény kap egy tisztességes 3 - 5 perces beszélgetés, közösségi média jön létre. Akár arról van szó, hogy a szülő beszél a gyerekével arról, hogy Twitter - e van és bemutatja a problémákat. Vagy, ha már a kapcsolatokról beszélünk, nehézséget illetve félreértést jelenthet, hogy a közösségi médiával találkoztunk, vagy pedig a szociális médiával. Ez áthatja a mindennapi élet minden zugát. 

Szerinted ez egy pozitív dolog? 
Ez vicces, mert annak ellenére, hogy ez olyan új, már sok a szempont és társadalomtudományi cím, kezdve azokkal, akiket a köznyelv csak FOMO (Fear Of Missing Out - Fél, hogy kimarad) - nak hív. Mint bármi más - akár a tudomány, a technológia, az irodalom művészet - minden csodálatos előrelépéssel a mi kultúránkban, teszel egy lépést hátra is. Mintha azt mondanád, megfogod védeni a szociális médiát. Könnyű számunkra, hogy dühösek legyünk emiatt, mert igen, rengeteg negatív dologról van szó. Természetesen van egy vizuális része is, mint mindannyian tudjuk, az emberek a telefonjaikon ezekkel a zárolja-hogy-kilépj-innen jelentésű dologgal. A tökéletes irónia, hogy mi, különösen a fiatalabb generáció, amelyhez kapcsolódik, jobban, mint valaha, csupán személyes szintű. És - ismétlem, talán azért, mert vérző idealista vagyok, de - ez abból ered, hogy nagyon emberi igény a csatlakozni vágyás. A saját világunkban vagyunk, ahol kétszer olyan keményen dolgozunk, mint bárki máséban. Ez egy őrült paradoxon.
Az őszinte véleményem az, hogy olyan vagyok, mint bárki más, ugyanolyan csalódott és lenyűgözött vagyok, hogy mindez a szörnyűség értünk történt. De az ördög szószólója vagyok, hogy pozitívan nézzük a dolgokat. 

Örülsz, hogy részese lehetsz ennek a generációnak? 
Woody Allen 'Éjfél Párizsban' című munkája az, ami megmutatja az időtálló hiedelmeket. Nemzedékek tisztelegnek egymás előtt és után, és így tovább, ezért is olyan fontos, hogy hová ástad ki magad. Annyi klassz dolog van ebben a generációban. Igazán hiszek az emberi spiritualitás rugalmasságában. Van egy rugalmassága az emberi értelemnek, ami mindig érvényesül. Még ha változik is, a paradigma tolódik egész idő alatt, így működik ez az egész elcseszett evolúció! (nevet) Így működik a társadalom. Az emberek mindig megpróbálnak jobb emberekké válni. 

Csak kíváncsiságból, mi a véleményed a Tumblr - ről? 
A Tumblr egy csodálatos dolog. A Tumblr nagyon sokat segített az olyan srácoknak, mint én, mert a rajongóknak és szurkolóknak segít nyomon követni, hogy mit csinálunk. A vicces dolgok, mint a Tumblr... nos, szerintem sok gyerek azt hiszi, hogy nekünk nincs internetünk! Az a furcsasága az egésznek, hogy mintha sok rajongó elfelejtené, hogy mi is láthatunk mindent, amit kiposztolnak. Azt is gondolom, hogy sok gyerek nem tudja, hogy az interneten semmi privát nincs.
A bátyám - idézlek téged, Chuck (midnig azt mondja, sosem idézem őt az interjúk alatt) - nem is olyan régen azt mondta: "Úgy érzem, mintha a Tumblr egy középiskolai szekrény lenne, kivéve, hogy mindenki látja és sose fog elhagyni." A középiskolai szekrényekkel, amikbe beleteszed az apró dolgokat, amelyek személyesek számodra. Az év végére pedig kiüríted őket. Lehetsz más ember, és talán nem is vagy a lekötelezettje annak, amit tettél. Ezek a gyerekek olyan dolgokat tesznek elérhetővé, amik ÖRÖKKÉ ott lesznek és mindenki számára elérhetőek lesznek. 

Mi a véleményed a mémekről és a gifekről? 
Olyan kulturális tevékenységek, mint a graffiti vagy az utcai művészet és a népművészet, amelyek egy bizonyos kultúra területei. Rájössz, hogy egy nagy beszélgetés részei. Nehéz lehet rájönniük, hogy hatásuk és befolyásuk van másokra. Nagyon érdekes, hogy amikor meglátsz egy mémet elgondolkodsz: "Kié ez? Honnan származik?". És nincs rá mód, hogy rájöjj ezekre. Ez olyan, mint a népművészet, a sok ősi hagyománt megpróbálhatod, de nem tudod követni, mert az emberekhez tartozik. Van valami igazán klassz ebben. Talán azért, mert a zenei előadók világában mozgok és a szellemi tulajdon egy nagyon ragadós dolog. Mindig azt kérdezem magamtól: "Ki kap jogdíjat ezért?" 

Korábban kimondtál egy szót, amire felkaptam a fejem: privát. Mennyire fontos a magánélet számodra? 
Mindig is egy magánszemély voltam. Teljesen kifelé forduló, de szelektíven kilépő. Néha az emberek azt hiszik, nem akarok valamit Twitteren megosztani, mert ez egy színész dolog, vagy egy Glee dolog, de már akkor is, amikor még a Twitter nem létezett, amikor főiskolás voltam, sem szerettem a gondolataimat megosztani az éterrel. Talán azért, mert Vízöntő vagyok; nem teszek nyilatkozatokat és nem jelentek be semmit. Soha nem éreztem szükségesnek a pulicitást. Így a közösségi média nehéz nekem. Tisztelem az egységet, tisztelem a hatalmát és a használatát és természetesen nagyon hálás vagyok. Ha az emberek kíváncsiak és tudni akarják, hogy mi vagyok, szerencsésnek kéne lennem! A legkevesebb, amit tehetek, hogy válaszolok nekik. De néha csak nem az én stílusom ez, és régimódi is vagyok érte. Szeretem a telefonhívásokat. Szeretek beszélni az emberekhez, szeretem valaki hangjának a ritmusát hallgatni. Vannak eféle hiányosságok az internet kontextusában. Nagyon sok hálával tartozom, mert van, ahol lehetek. Nem beszélgetnék itt veled, ha nem a szociális média hatalma miatt lenne! De amikor ilyen publikus életet élsz, néhány dolgot meg kell tartanod magadnak is. 

Az is más, hogy tudod, közel 2 millió követőd olvassa a tweet - jeidet. 
Pontosan! Nagyon válogatós, részletezős személy vagyok, ami annak is a problémája, hogy négy éve dolgozok egy albumon, aminek már rég kint kéne lennie! (nevet) Nem tudom kifingani a dolgokat. Mikor már megtettem, szarként jönnek ki - nem szándékos szójáték - csak arra van szükségem, hogy a dolgok... tökéletesek legyenek. Büszkének kell lennem rájuk. Még akkor is, ha egy hülye tweet - ről van szó a koncertemmel kapcsolatban! Ez az én megszállottságom a tökéletességel, mert tisztában vagyok vele, hogy az interneten minden örökké tart. 

Előre nézve, mik a terveid a jövőre?
Egy kész tervem van. Őszintén hiszem, hogy minden dologban, ami kapcsolódik hozzám, és ezzel visszaugrok a beszélgetésünk elejére - ahogyan a zene és a színészet összefonódik, és ahogyan a színészet összefonódik a kommunikáció iránti szeretetemmel, és embernek lenni és vitákat generálni. Egy új gondolkodási folyamat kísért. Az emberek mindig lenyűgözöttek az olyan kategóriákban, amikhez így lehet hozzászólni: "Ó, ez a színész rendező lett". Ez nem igazán más. Ha az a színész vízvezeték szerelővé vált volna, akkor nagyon király lenne! A művészi birodalmak kifejezésén belül ezek egynek számítanak, rokonai egymásnak.
Számomra, imádom a színházat irányítani és szeretem a vezető színészeket. Szerintem megpróbálok majd valamit magamtól rendezni, esetleg egy rövid filmet vagy valami, egy éven belül. Csak a szórakozás miatt, dolgoztatni azokat izmokat megint. De hogy megismételjem, csupán egy zsoldos vagyok, ez nem rajtam múlik. Rajtam múlik, hogy olyan keményen dolgozzam, amennyire csak tudok és hogy minél több lehetőséget biztosítsak magamnak. Már felírtam magamnak a gondolatot, hogy nem mindig tudom majd azt csinálni, amit akarok. Semmit sem várni és mindent remélni - ez egy napról napra való cél. 

Említetted a [bemutatkozó] albumodat korábban. Mik a terveid erre? 
Mindegy, hogy megjelent - e vagy sem, elérhetővé szeretném tenni az albumot évvégéig. Nehéz, mert ha albumot vagy filmet készítesz, általában néhány hónapot arra tudsz szánni, hogy eltűnj majd újra felbukkanj. Tudod, jön lefelé a hegyről, gurul az album a tablettákkal, közel a fejedhe! De én a hegyen kívül vagyok hétvégén, mert 6 napot a héten végig dolgozok, 15 órát egy napból, 10 és fél hónapot egy évből. El kell kapnom, ahogy csak lehet. 

Ez nem egy bonyolult folyamat? 
Mindenképpen! Ez végképp ellent mond a művészetnek. Egy nap elkezded, majd másfél hónappal visszatérsz. Addigra az agyad már kijön belőle és már nem is lesz fontos. 

Milyen terveid vannak az albummal? 
A bátyám nagyon szépet mondott nekem karácsony elteltével. Ő is zenész és ugyanazon a zenén nőttünk fel, ugyanazt a zenét szeretjük. Komoly tekintettel nézett rám és ezt mondta: "Csak ígérd meg, hogy a felvételnek nem lesz majd kompromisszum szaga." És aztán nagyon erősen megütött. Majd úgy tettem, hogy "Istenem, mindent kompromitáltam." (nevet) Bármit megtennék ezért az emberért.
Valódi lehetőség jár ezzel az albummal: a célom a megnyilvánulás. Nagyon egyszerű lett volna két évvel ezelőtt elkészítenem egy egyszerű pop albumot - nem azért, mert baj lenne vagy hasonló, de nincs itt magas léc. Megtehettem volna, hogy összeállok nagyszerű írókkal, hozzá se kellett volna kezdenem az íráshoz vagy a producerkedéshez. Énekelhettem volna hatalmas dalokat, amiket lejátszottak volna a rádiók, turnézni velük... de ez nem én vagyok. Ez nem valaki, aki lenni akarok, ez nem valaki, aki lehettem volna a hátralevő életemben. Szerencsére színészként, az emberek szeretik, ha nem igazán ismerik a foglalkozásod, tudod: "Igazi töprengő, különböző részeket játszik!" De a zenében pont az ellenkezője zajlik le, az emberek szembefordulnak a tükörrel és megkérdik: "Ki vagy te? Mi az álláspontod?" És ez annyira igazságtalan kérdés, mert erre ezt tudod csak felelni: "Nem tudom! Épp úgy próbálom kitalálni, mint te." 

Milyen zene befolyásolta a felnőtté válásodat? 
A 90 - es évek új alternatív rockja óriási hatással volt arra, hogyan kezdtem megközelíteni a zenét. Mindig azt mondom, a Nirvana megtanított arra, hogyan kell jazzt játszani. Ha ismered, hogyan működik a gitár, van egy úgynevezett hálózati akkord, ami egyfajta semleges akkord és elkezdtem olyan dalokat játszani, amik teljes akkordokon szólaltathatóak meg. Ha 'Smells Like Teen Spirit' számot játszunk hétévesen vagy kiskorúként, igazából hozzáadod a teljes akkordot ami csak egy oktáv és egy ötöd. Nagyon érdekes tónusokat hozol létre és ha még más ritmusban is játszod, furcsa jazz számmá alakul át. Nagyon sok thrashy punk zenét is játszottam gyerekként, még mindig szeretem a punk rockot. Mindent meghallgattunk. Visszaemlékszem még, amikor tele voltunk CD lemezekkel, nekem olyanok voltak meg, mint a NOFX és The Offspring és Flogging Molly, az összes ilyen furcsa ska zenekar, de aztán olyanok is meglettek, mint a Dr Dre, 2 Pac és Biggie, emellett pedig ott volt az eredeti stáb felvétellel a 'Nyomorultak'. Az emberek mindig kérdezgetik, hogy mi a bűnös élvezetem. Nem hiszek a bűnös élvezetekben - ha öröm, akkor nem bűnös. (nevet) 
Tudom, hogy az egész olyan lesz, mint egy közhely, de a bátyám és én odáig voltunk a Beatles zenéjéért. Minden könyvet megvettünk, minden albumot meghallgattunk. A mai napig minden dal szerkezetét megvitatjuk, ahogyan más zenekockák is csinálják. Amikor valaki egy albumon dolgozik, mindig a Beatles - re hivatkozik egy ponton és ami most eszembe jutott, hogy a Beatles - nek nem volt egy Beatles - e, amire hivatkozhatott volna! Vagy Beethoven sem mondhatta azt, hogy "olyat fogok írni, ami úgy hangzik, mint Beethoven ötödik szimfóniája." De ismétlem, minden származtatott, valószínűleg egy szomszédját koppintotta, akit senki sem hallott - vagy a Beatles azért körözte le a Delta Blues srácokat, mert csak nekik voltak felvételeik Liverpoolban. Számomra nagyon sok olyan művész van, akiket szeretek és a világ nem is tud róluk. És mert van ez a kis megtisztításom és ez a kis reflektorfény rajtam - bármennyi ideig is tartson - kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a munkájukra a figyelmem és naggyá tegyem. A célom, hogyha eléggé letudom másolni őket, feltudom építeni a Római Birodalmat! (nevet) És megpróbálni valami nagyszerű bölcsességet összeszedni az idősebbektől.