Kulisszák mögötti kép és Pam Anderson
Már korábbi bejegyzésekben elhoztam nektek a nagy hírt, hogy az évad során megismerhetjük majd végre Blaine anyukáját, Pam Andersont. A héten Brad Falchuk erősítette meg a hírt, hogy már meg is van, kifogja Pam karakterét alakítani.
BradFalchuk: A csodálatos Gina Gershon fogja Pam Andersont játszani. Ki más tudna ekkora gyönyörűségnek és tehetségnek életet adni?
A megerősítés után egy nappal - hála az égnek, mostanában nem kell sokat várni a hírekre - megkaptuk az első anya és fia képet, méghozzá a színfalak mögül, amit maga Gina osztott meg a nagyérdeművel, a nyolcadik rész forgatásán. Akik kíváncsiak lettek volna eddig a spoilerekre, azok tudják is, hogy milyen eseménynek köszönhetően láthatjuk a csodás mamát a képernyőn. :)
GinaGershon: Végül természetesen én és a jóképű fiam Blainey, vagyis Darren Criss. Köszönöm ezt a remek szórakozást. Puszi.

Gina nem kezdő színésznő, legalábbis már volt jónéhány szerepe, kis hazánkban viszont mégse annyira ismert a neve. Láthattátok már a Vörös zsaruban, a Törvényre törvében, A remény városában, Fülledtségben, Lulu a hídonban, de vendégszerepelt a Nyughatatlan Jordan, Gyilkos számok, Egyszer fent, inkább lent, valamint a Sherlock és Watson című sorozatokban is.
Én, személy szerint már nagyon várom, hogy láthassuk Blaine anyukáját, pláne, hogy mint kiderült, a testvérével nem mindig voltak a legjobb kapcsolatban. Gina pedig kedvesnek tűnik, színésznőként pedig még nem ismerem. Ti hogy vagytok vele? :)
|