'Big' parodizált előzetes
Evan Rachel Wood (akit többek között a True Blood - ból is ismerhettek) és Darren részt vettek egy paródiában, ami a "Big" című filmhez (1988) készült. A film olyasmi, mint a "Hirtelen harminc", amit a mi generációnk jobban ismer. Jenny azt kívánja, hogy legyen felnőtt, mire ez egyik napról a másikra teljesül is. Otthonról kidobják, mert a szülei nem hiszik el neki, hogy a tizennégy éves lányuk, ezért munkába kell állnia, sürgősen. A cégnél beleszeret az egyik munkatársába, akinek később - amikor kapcsolatuk igazán komoly lesz- elmondja, hogy ő tényleg gyerek még, mire szerelme kiakad. Az "előzetes" végén láthatjuk, hogy a fiú, akit átvertek, mennyire kiakad, hogy börtönbe fog jutni, mert megrontott egy gyereket, akiről nem is tudta, hány éves valójában.
Igazán szórakoztató videó, mindenkinek nagyon ajánlom, az egész napotokat feldobhatja, úgy, mint az enyémet. :)
|