Főoldal

Féléves a Darren Criss Hungary

Ez a nap is eljött végre, immáron pontosan 6 hónapja, hogy üzemel Magyarország egyetlen Darren Criss rajongói oldala. Már akkor tudtam, hogy hosszú életű lesz az oldal, amikor még be se fejeztem a Glee darámat, mert Darren tehetsége egyből megfogott. Azonban nem csak az iránta érzett rajongásom fűz az oldalhoz, hanem az is, hogy tudom, nem hiába csinálom ezt az egészet. Fantasztikus látogatók vagytok, akik miatt érdemes feljárni az oldalra és minden fáradtságos munkám után csak arra tudok gondolni, hogy megérte. 

Féléves statisztika:

Látogatók száma: 16 859
Képek a galériában: 6 820 
Galéria megtekintés: 830 
Chat üzenetek: 697 
Facebook oldalt követők: 10 
Eddig legforgalmasabb nap: 250 (2014. szeptember 7.) 
Modulok száma: 65

Ez csodálatos érzés, annak idején egy oldalam volt, ami hosszú életű volt (Anti Fitness Club témában, két évet élt), de már az is négy éve. Hihetetlenül boldoggá tesztek és egyszerűen nem tudom eléggé megköszönni a támogatást, ami végigkísér a szerkesztéseim alatt. Nagyon hálás vagyok minden látogatómnak, valamint minden szerkesztőnek, aki  kapcsolatban áll velem. Néhányukat külön kiemelném: ági (aki mostantól kezdve szomszédom lesz filozófia órákon <3), Bells (aki lelkitárs, annak ellenére is, hogy egy hónappal elszámoltam <3), Niki (aki mindig támogat engem és kiáll értem már az ismeretségünk óta), minnie (akire bármikor számíthatok és ez kölcsönös, nem számít, miről van szó), Rose (akire felnézhetek már hosszú idők óta és végre dolgozhatok is vele), Darla (akinek az üzenetei láttán mindig feltöltődöm és mosolyogva állok neki szerkeszteni), Kitti (akivel mindig beszélgethetek egy jót és felnézhetek rá) és Klauu (aki a napokban szintén ünnepelni fog és akihez élvezet feljárni). Végezetül pedig Emmának szeretnék köszönetet mondani, hogy van nekem. 

Most pedig szeretnék kedveskedni azoknak a látogatóknak, akik a kezdetektől követnek minket és végignéztek már jó néhány változást. Ezalatt a 6 hónap alatt 6 fejléc készült el (illetve nem készült el), ami megmaradt a gépemen emlékként és egy - két emberen kívül talán nem is látta senki. Ezeket mutatnám be, időrendi sorrendben. Kattintásra nőnek a képek, ha érdekelne titeket a nagyobb méret. :)

     

2014.09.21. 00:00, Nikrécia Vissza a bloghoz
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.09.23. 09:01
Nikrécia

Ó, de drága vagy. El sem tudom mondani, mennyire jól estek most a szavaid, köszönöm szépen. :) 

Örülök, hogy tetszik, amit csinálok és remélem a továbbiakban ez nem fog változni. :)

Idézet
2014.09.21. 20:06
aagi

Boldog fél éves születésnapot! :)  Örülök, hogy belekezdtél és lelkesen vezeted ezt az oldalt.

Én már 3 éve imádom Darrent és mindent, amit csinál. Szerencsére nagyon sok mindennel foglalkozik, rengeteg eseményen megfordul, így folyamatosan élvezhetjük tehetségét, kedves személyiségét.

Kívánom, hogy még sokáig tarts életben az oldalt és hogy Darren a Glee után is adjon Neked rengeteg feladatot  mindannyiunk örömére. :)

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Friend Zone

Lea Michele Ashley Benson Nina Dobrev  
    

 
Chat Box
 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!